Bejegyzések

Témanap - Nemzeti Összetartozás Napja

Kép
Reggel a tanulók a Nemzeti Összetartozás Napjának alkalmából rádióadás keretében beszéltek a történelmi eseményekről zenei betétekkel kiegészítve. Ezután iskolánk tornatermében prezentációval egybekötött beszámolót tartottunk az utazásról a felső tagozatosok számára.     A fényképes bemutatót iskolánk portájánál is kivetítettük, hogy a szülők is megtekinthessék. A beszámoló végén megnyitottuk a kiállítást is, amelyet osztályonként megtekintett minden diák. Nagyon élvezték a képeket. Mindez után az ötödik és hatodik évfolyam forgószínpad szerű játékos foglalkozáson vett részt. A helyszínek között a hetedikesek vitték az osztályokat és a helyszíneken is a hetedik évfolyamosok irányították a foglalkozásokat. A négy osztály négy különböző helyszínen vett részt foglakozásokon: Címer kirakó/Várépítés, OkosDoboz/WordWall feladatok és kenyér készítése, Erdélyi szókvíz, Irodalmi kulTÚRA. A gyerekek nagyon élvezték a feladatokat és a saját szavaikkal élve alig várják, hogy ők is mehessenek Hat

Gyerekek élményszámolói - fogalmazások

A kirándulásról minden tanuló egyénileg fogalmazást készített az élményeiről. Érdekes volt olvasni, ki milyen élményeket emelt ki és élvezett a legjobban. Íme a legjobb fogalmazásnak indult vers:   Erdélyi kirándulás   Az iskolánál megindulva, sok szépet nem láttunk, Csakis a nagy pillanatra vártunk. Mikor nagy csoportunk a határon állva, (s a határőröktől rémülten a sorunkat várva) hogy merre megyünk már mindenki várja.   Csak egy dolgot nem vettünk számításba, hogy bizony vár ránk Solymos magas vára. A csoport döbbenten, a hegy lábánál, száját rágja: nem gondoltuk volna, hogy mászás lesz a pálya. Tetejére érve lelkesebbeket szép kilátás várt ránk voltak, akik a fűben fekve maradtak elfáradván.   A nap végén sok helytől búcsúztunk, a szállás kényelme tárt karjába csúsztunk. Jó lakoma, esti vacsora a fáradalmunkat elnyelve mentünk vissza, mert várt a másnap veszedelme.   A nagy Déva vára jó kis utat hozott eleinkbe: A lépcsősoron felfutva

Kiállítás

Kép
Elkészült a kirándulás kiállítása... megnyitó a Nemzeti Összetartozás Napján.

Értékelő óra

Kép
A kirándulás élményeinek összefoglalása képpen 2024. 05. 16-án délután megtartottuk az értékelő foglalkozásunkat. A gyerekek szépen megfogalmazták saját szavaikkal az élményeiket és az "Az volt a legjobb, hogy..." kezdetű mondat segítségével ügyesen kiemelték kedvenc látnivalóikat vagy esetlegesen esti alvás helyetti huncutságaikat. A gyerekeknek is volt lehetőségük képeik, videóik közös megosztására privát Facebook csoportunkba. Ezeket ebből az alkalomból átnéztük és felelevenítettük a közös utazás minden élményét. A képekből kiválogattunk a gyerekek segítségével a következőnek elkészítendő kiállítás képeit is. A gyerekek személyes véleménye, hogy túl töményen kapták a látnivalót. Szerettek volna több játékidőt, egyéni kötetlen szabadidőt. Mi viszont nyomatékosítottuk bennük, hogy a cél az volt, hogy minél többet láthassanak Erdély csodáiból.  Az élménybeszámoló után megkértük a gyerekeket, hogy készítsenek egyedi beszámolókat fogalmazások formájában, melyeket első körben a

Összefoglaló beszámoló a kirándulásról

Kép
  Határtalanul tanulmányi kirándulás hetedikeseknek Összefoglaló   Iskolánk hetedik évfolyamos diákjai a „Határtalanul tanulmányi kirándulás hetedikeseknek” című program keretén belül Erdélyben tölthetett el néhány csodás napot, melyet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatott. "Otthonunk" napközben Az autóbuszos kirándulás egyik programeleme erdélyi várak megtekintése volt. Vajdahunyad várában idegenvezetőnk körbevezetett a termeken, bemutatta a vár történetét.   Solymosvárnak és Kolc várának a még fennmaradt romjait néztük meg túrázások keretében, mert igencsak mászni kellett, de a látvány megérte. A Torockószentgyörgyi vár romját sajnos csak a buszból láttuk az esőzés miatt, az odavezető út is le volt zárva sárcsuszamlás miatt, a gyerekek nagy szomorúságára, mert ők készültek az újabb kalandos-mászós vártúrára. Vajdahunyad vára Wuhuuuu Mászunk, mászunk... Solymosvár felé félúton Solymosvár Lefelé a Maros völgyébe Kolc vára Lentről a vár - ez sem volt meredek...